Sok cég keresi a módját, hogyan lehet a jelenlegi gazdasági helyzetben költségeket csökkenteni. Fontos, hogy az informatikai vezetõk elébe menjenek a büdzsérõl szóló vitáknak, és bekapcsolódjanak a költségcsökkentés tervezésébe. Az egyik alapvetõ lépés az informatikai stratégia és a 2009-re, valamint 2010-re tervezett beruházások felülvizsgálata. Azért, hogy kiderüljön, mely beruházások jelentenek kimutatható értéket a cégnek, vagy segítik a költségek csökkentését. Az alábbi területek segítséget adhatnak az informatikai költségek csökkentésében, ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy az informatika a megoldás lényeges része, nem pedig a probléma okozója:
Tárhely visszanyerés (meglévõ tárolók hatékony felhasználása)
Az alkalmazások számára alapértelmezés szerint kiosztott tárhely többnyire túl nagy, hiszen azt veszik figyelembe, hogy az
idõk során nõ az adatmennyiség. A kiosztott tárhely utólagos visszaszerzése pedig bonyolult, vagy akár lehetetlen. Sok
esetben viszont az alkalmazásoknak végül is jóval kevesebb tárhelyre van szükségük, mint amennyit eredetileg hozzájuk
rendeltek. Van, amikor csak a hozzárendelt tárhely egynegyedét használják. A Storage Foundation anélkül tudja
visszanyerni ezt a nem használt tárhelyet, hogy ehhez le kellene állítani az alkalmazást. A visszanyert tárhely más
alkalmazásokhoz használható, így nem kell újabb tároló eszközt vásárolni (takarékos ellátás).
Hatékony e-mail archiválás
Az adatok és az e-mailek archiválására többféle jogi irányelv vonatkozik. Mivel az e-maileket és csatolmányaikat a cégen
belül gyakran több címzett is megkapja, ezért gyakran több példányban tárolják õket. Ez jelentõsen megnöveli az
adatmennyiséget. Az olyan e-mail- és tartalomarchiváló megoldások, mint a Symantec Enterprise Vault 8 lehetõvé teszik a
strukturálatlan adatoknak a cég egészét átfogó archiválását, kezelését és áthelyezését. Az Enterprise Vault 8 az emaileket,
fájlokat csak egy példányban tárolja, azonban lehetõvé teszi, hogy a levelezõprogramok azokat ugyanúgy érjék el, mintha
közvetlenül a saját mappában lennének. Ezzel csökkenthetõ az adattárolás és adatmentés költsége.
Költözés adattárolók között
Az alkalmazások költöztetése a tervezett leállások legfõbb oka. A gyártóspecifikus eszközök általában csak ugyanannak a
gyártónak ugyanazon hardverére, ugyanazon a termékcsaládon belül engedik meg az adatmozgatást. A másik
hardvergyártóra való átállás miatt általában szakértõt kell hívni, és az adatok elérhetõségét szüneteltetni kell. A Storage
Foundation az alkalmazás összes adatának nagyon könnyû és leállás nélküli átmozgatását teszi lehetõvé. A Storage
Foundation az adatokat szalagos mentés-helyreállítás vagy hálózati adatmásolás nélkül költözteti át.
Deduplikáció
Ezzel az eljárással a vállalatok hatékonyabban tarthatják kordában az állandósult adatnövekedést. A Symantec
portfoliójában a NetBackup platformba integrálva a PureDisk nevû termékben jelenik meg ez a funkció.
A mentésnek az a célja, hogy készüljön biztonsági másolat az adatokról. Ha egy szervezet teljesen hagyományos módon
minden héten készít egy teljes mentést, amit 1 hónapig megõriznek, akkor a hónap végére az adatok 5 példányban lesznek
meg: 1 eredeti (ezzel dolgoznak) és 4 mentés (ez van a szalagokon). Ráadásul egyre többen szeretnék az adataikat elõször
diszkre menteni és csak azután kimozgatni szalagra. Ha sok az adat, akkor bizony sok lesz a mentés is, és el kell kezdeni
azon gondolkodni, hogyan lehet kordában tartani ezt a növekedést. A növkedesés és ezzel párhuzamosan a költségek
karbantartására kínálnak megoldást "deduplikáció" nevû eljárást használó mentési eljárások.
09:00 - 10:15
10.15 - 10:45
10:45 - 11:15
11:15 - 11:45
11:45 - 12:00
12:00 - 13:00
12:30 - 13:30
NetBackup PureDisk demonstráció –
Pulai András, technikai konzulens, Symantec
Standardizálás előnyei -
Naményi Krisztián, kiemelt ügyfelek menedzser, Symantec
Kávészünet
Enterprise Vault esettanulmány
Enterprise Vault demonstráció -
Pulai András, technikai konzulens, Symantec
Ebéd
Konzultáció
Idpont:
2009. április 9. 9:00-14:00
Helyszín:
Palace Cinemas Westend,
1062 Budapest, Váci út 1-3.
Ha szeretne velünk tartani,
kérjük jelezze
rendezvényügynökségünknek
az info@invita.hu címen.